2011. március 2., szerda

Szamaria

A Tábor hegyről indulva, Szamaria szélén haladtunk a Jordán völgye fele. Ezt az útvonalat követték többnyire a Jeruzsálembe zarándoklók is pl. Jézus idejében. Ez mintegy 40 km-rel meghosszabbította az utat, de így kikerülték az ellenséges Szamariát. Az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézus egy alkalommal mégis a rövidebb, de veszélyesebb utat választotta, Szamarián át. Ekkor folytatott párbeszédet  a szamariai asszonnyal (Jn.4,20)
Peter Walker, a Jézus nyomdokain című útikalauza 86.oldalán a következőket olvashatjuk Szamaria mai helyzetéről: "A jelenlegi politikai helyzet miatt a Szentföldnek ezen részét a látogatók sokszor figyelmen kívül hagyják. Pedig az ősi Szamáriába érdemes elmenni. Talán a nyugati partnak ez a szakasza érzékelteti a legjobban, milyen lehetett az ókorban az Ígéret Földjének dombvidéke, hiszen itt nincsenek új települések azóta sem. Fontos megtekinteni Jákob kútját, amely igencsak lenyűgöző. Napjainkban egy félig elkészült ortodox templom veszi körül, de az épület sohasem készült el az első világháború miatt. A helyszínen elidőzve könnyen elképzelhetjük, ahogy Jézus utazásából visszatérve megpihent itt.
Szichemben ma is találhatunk ókori agyagcserepeket, és átérezhetjük a valamikor Kr. e. II. évezred kezdetén fénykorát élő város antik légkörét. Napjainkban egy félig elkészült ortodox templom veszi körül, de az épület sohasem készült el az első világháború miatt. A helyszínen elidőzve könnyen elképzelhetjük, ahogy Jézus utazásából visszatérve megpihent itt.
A hegy csúcsán nyolcszögletű templom áll, mely az 5. század végén épült, majd a muzulmánok a 8. században lerombolták. Tőle keletre, mellette helyezkedik el az ősi szamáriai templom, amelyet a Kr. e. 2. század végén romboltak le. Csodálatos a kilátás az ókori Szamária városának romjai közül is. Fellegvárából tiszta időben a partvonalig ellátni. A romok között fellelhetők a városkapuk, egy oszlopsor szegélyezte út, egy piactér és egy római színház. "


Mindez számunkra csak a virtuális utazás része lett, mert mi a Jordán folyását követve Jézus megkeresztelkedésének a helyét kerestük. Amint viszonylag nagy sebességgel haladtunk, egyszer csak balra feltűnt egy tábla, ami a megkeresztelés helyét jelezte. Itt kellett volna letérnünk, de mivel a csoportot kerestük, akikkel találkoznunk kellett, elmentünk Jerikóig, majd visszatértünk. Egy parkolóban rövid pihenőt tartottunk, hogy megérdeklődjük a helyes irányt. Itt néhány tevét is láttunk, úgy hogy érdemes volt "eltévednünk."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz