2011. március 8., kedd

Jerikó

Amikor a Jordán folyó mellett befejeződött az Úr Jézus megkeresztelkedése emlékére bemutatott szentmise, a jeruzsálemi San Salvatore kolostor házfőnöke arra biztatott bennünket, hogy most Jézussal együtt induljunk el megtartani a negyven napos böjtöt és másszuk meg a "Kísértések hegyét."
A részvevők nagyrészt, közöttük mi is Jerikó fel vettük az irányt. A hagyomány szerint itt van az a hegy, ahol Jézust megkísértette a sátán. Más evangéliumi események is kapcsolódnak a városhoz, mint pl. a vak Bartimeus meggyógyítása, és Zakeus a vámos története (Lk 18-19).
Jerikó különben a föld legősibb lakott települése. Természetesen többször újra épült. A most lakott rész, viszonylag modernnek mondható, habár a szegénység szemmel látható. Első állomásként Zakeus fügefáját kerestük. Amint leszálltunk a kisbuszból több arab, utcai kereskedő is körül vett bennünket. Volt aki gyümölcsöt pl. fügét árult, más arab kendőket stb. Mi lefényképeztük a hagyomány szerinti fügefát, amelyre Zakeus felmászott, nyilván annak tudatában, hogy ez inkább turisztikai látványosság. A dolog érdekessége, hogy legalább két ilyen fát is mutogatnak. Egyiket a  katolikusok gondozzák, a másik ortodox kézen van. Mi természetesen a katolikust kerestük meg. A város lakóssága többnyire arab (25 000). A latin szertartású katolikusok 200-an lehetnek. Őket a ferencesek látják el. Rajtuk kívül 250 ortodox is van a városban.
Az arab kereskedők mindenképp meg akartak győzni bennünket, hogy valamit vásároljunk tőlük. Reklámként ingyen is adtak a gyümölcsökből. Az viszont meglepő volt, hogy egy idős bácsi jó sok narancs félét küldött fel a buszra indulás előtt. Úgy tűnt, hogy teljes önzetlenségből teszi, mert már induló félben voltunk. A nagy hőségben nagyon jól esett a friss gyümölcs.
Miután elindultunk, csakhamar szűkülni és emelkedni kezdett az út. Magas, vöröses színű sziklatömbök lábánál parkoltunk. A nagy hőség és időhiány miatt nem is jutottunk tovább. A legmasszívabb a "kísértések hegye" Az oldalában ortodox kolostor épült, ahová felvonóval is fel lehet jutni valahonnan a városból.
Körüljártuk a környéket, ahol újra alkalmunk volt tapasztalni egy kis arab rámenőséget és találékonyságot. Ezután ebéd következett egy arab vendéglő kertjében, arab felhozatallal, amiben végül is a víz volt a legdrágább.
Ebéd után Jeruzsálem a következő úti cél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz