A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magdala. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magdala. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 20., szombat

Magdala


 Lukács 7 fejezet 
36Egy farizeus arra kérte őt, hogy egyék vele. Be is ment a farizeus házába, és asztalhoz telepedett. 37Egy bűnös asszony pedig, aki abban a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástromtartóban. 38Megállt mögötte a lábánál sírva, és könnyeivel kezdte öntözni a lábát, és hajával törölte meg; csókolgatta a lábát, és megkente kenettel. 39Amikor pedig látta ezt az a farizeus, aki meghívta őt, ezt mondta magában: „Ha ő volna ama próféta, tudná, ki ez, és tudná, hogy ez az asszony, aki hozzáér: bűnös.” 40Ekkor megszólalt Jézus, és ezt mondta neki: „Simon, van valami mondanivalóm neked.” Ő pedig így szólt: „Mester, mondd!” 41Erre ezt mondta Jézus: „Egy hitelezőnek volt két adósa: az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. 42Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Közülük vajon melyikük szereti őt jobban?” 43Simon így válaszolt: „Úgy gondolom, hogy az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél” - 44és az asszony felé fordulva beszélt tovább Simonhoz: „Látod, ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba: vizet lábamra nem adtál, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. 45Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. 46Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig kenettel kente meg a lábamat. 47Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” 48Az asszonynak pedig ezt mondta: „Megbocsáttattak a te bűneid.” 49Az asztalnál ülők erre kezdték kérdezgetni egymás között: „Kicsoda ez, aki a bűnöket is megbocsátja?” 50Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!”

2013. december 6., péntek

Magdala





"Magdala Open"

A Galileai tó észak-nyugati partja.
Magdala maradványai.
Mária Magdolna szülő városa.
Egyike a legjelentősebb és zsúfolt városoknak,
amely Jézus idejében a tó partján állott.
A szentföldi kusztódia tulajdona.
A hetvenes évektől a jeruzsálemi Biblikus Intézet tanárai
ásatásokat folytattak itt.
A régi város jelentős részét feltárták,
ez a régészeti terület nem volt látogatható,
egészen mostanáig.
December 3.-án egy fontos együttműködési egyezményt irt alá
a vicenzai egyházmegye és a szentföldi kusztódia.
Ez nemsokára a lelőhely megnyitását jelenti.
Fr. Pierbattista Pizzaballa, szentföldi kusztos és
Exc. Beniamino Pizziol, Vicenza püspöke írta alá
a „Magdala Open” tervet.
Egy ideje létezik egy szakértőkből álló bizottság,
amely a régészeti lelőhely értékesítésével,
a tervezett munkálatok ellenőrzésével és irányításával foglalkozik,
valamint a régészeti park kezelésében érdekelt,
együttműködve a helyreállítási munkálatokban.
A hely biztosítása után és miután
felállították a szükséges helyiségeket
végre megnyithatja a kapuit a régészeti park a zarándokok számára,
hála az önkéntesek munkájának,
amelyet a vicenzai egyházmegye zarándoklatokért felelős
hivatala irányít.
A hivatalosságok részéről,
az aláírást egy párbeszéd előzte meg a
vicenzai szociális művek dísztermében.
„Jézus története nem elmélet,
nem az apostolok kitalálása és
a régészet hazájúról, hogy jobban megismerjük Jézust,
aki egy meghatározott helyen testesült meg,
egy meghatározott történelmi pillanatban.”
A szentföldi kusztos emlékeztette a jelenlévőket a
régészet fontosságára a történelmi Jézus tanulmányozásában.
Magdala, ilyen szempontból rendkívül  jelentős,
hisz érintetlenül áll ellőttünk,
ugyanis rögtön elhagyták a lerombolása után.
Az apostolok és a tó,
Mária Magdolna személye,
Jézus útitársai Galielea útjain.
Sok ilyen biblikus-lelkipásztori téma kínálkozik
elmélyítésére a zarándokok számára,
miután megnyílik Magdala városának új, régészeti parkja.

2011. február 20., vasárnap

Magdala

A Szentírás három Mária Magdolnát ismer:
- Betániai Mária, Lázár testvére, Márta nővére, akit Jézus megdicsért, mert a jobbik részt választotta.
- A bűnös asszony, aki könnyeivel öntözte Jézus lábát, és hajával törölgette.
- Magdalai Mária, aki néhány asszonnyal közösen követte őt tanító körútján. „Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla'' (Lk 8,1--3). A népi hagyomány egy személyé olvasztotta ezt a három szentírási szereplőt.
 Itt most a Magdalai Mária szülőfalújáról van szó. Magdala egy aprócska település volt a Genezáreti-tó partján. Nagyon valószínű, hogy Kapernaum, Korazin, Bétszaida mellett Magdalában is megfordult Jézus, sőt nem kizárt, hogy a nem rég felfedezetett zsinagógában is járt. Migdal a hetvenes zsidó háború idején is keményen tartotta magát: a galileai seregek főparancsnoka, Joszéf ben Mattijáhu (a későbbi Flavius Josephus) itt rendezte be egyik főhadiszállását. A település még akkor sem adta meg magát, miután egész Galilea és Tiberias is római kézre került. Annál nagyobb volt a győztesek bosszúja: a városkát földdel tették egyenlővé, a lakosokat vagy lemészárolták, vagy eladták rabszolgának.
A ferencesek 1971-75 között végeztek itt ásatásokat, amikor az ősi település romjai közül gyönyörű mozaikok kerültek felszínre. Egyben feltárták a zsinagóga romjainak egy részét, és megtalálták annak a régi, 100 m x 33m kolostornak a romjait, amelyről több zarándok is említést tesz a régi időkben (Teodosius, Willibald, Epifanio, Eutichio, Daniel apát, Sewulf….) 30 éves archeológiai munka után 2006-2007-között egy nagyarányú tisztítás után most már egységben látszik az épületek struktúrája. Ez után következik a feltárt falak konszolidálása és konzerválása.
Közvetlenül a romok szomszédságában a Krisztus Légiójának Kongregációja telkeket vásárolt és egy lelkigyakorlatos központot szándékszik építeni (Magdala Center). Az alapkövet XVI Benedek pápa helyezte el 2009-ben, a szentföldi látogatása alkalmával.
Az alábbi videó ennek a tervnek a történetéről szól, miközben a hely és környéke szépségét is láthatjuk.

Bővebben a a feltárt zsinagógáról: http://bibliairegeszet.blog.hu/tags/magdala