2011. február 19., szombat

Betszaida

A Földközi tenger partjáról térjünk vissza a Galileai tó környékére, Jézus nyilvános működésének a helyszíneihez.  Betszaida Péter, András és Fülöp apostol szülőhelye. "Fülöp Betszaidából való volt, András és Péter városából" (Jn 1,44).  Az arám szó jelentése: halászóhely, halháza. Betszaidával kapcsolatban Márk evangéliuma említi egy vak meggyógyítását (8,22-26).
A szomszédos Korozainnal és Kafarnaummal együtt korholta Jézus, amiért lakói nem hittek és nem tartottak bűnbánatot (Mk 11,21). Márk az első kenyérszaporítással kapcsolatban említi (6,45; vö. Lk 9,10).
Régóta próbálták beazonosítani ezt a helyet, s mindeddig hiába. Úgy látszik, hogy beigazolódott: Betszaida a Genezáreti-tó északi sarkától 2 kilométerre keletre fekvő "et-Tell"-lel azonos. 1987-ben kezdték ezt a dombot kutatni. Egy vincellérházat ástak ki, majd egy halászházra bukkantak, benne halászati eszközökkel. Beigazolódott az is, hogy a tó szintje a bazaltdombig terjedt, és csak a Kr. u. II. századi földrengés következtében tolódott el ilyen messzire.
Az ásatásokból kiderült, hogy a hely már az izraeli idők előtt is lakott volt. Nagy a valószínűsége, hogy itt volt Gessur "királyának" rezidenciája. Az ő lánya volt Dávid király harmadik felesége (2Sám 3,3), és az ő fia volt a híres Absalom, aki lázadást szervezett apja ellen. A város e korai korszaka 732-ben az asszír pusztítással végződött.
A hellenista és római időben a hely ismét felvirágzott, és a Betszaida nevet viselte. Fülöp, Nagy Heródes fia, a "Julias" melléknevet adta a városnak. Livia Julia Augustus császár felesége és Tiberius anyja volt. Az új elnevezéssel a város építészetileg is felértékelődött.
Amikor Péter, András és Fülöp felnőttek, Betszaida még a fejlődés kezdetén volt. Az apostolok között csak Andrásnak és Fülöpnek van görög neve. Péter neve Simon volt, a Kéfás melléknevet Jézustól kapta. Ez a névkülönbség arra enged következtetni, hogy Simon Péter és András talán nem is voltak testvérek a szó szoros értelmében. Ha az "Úr testvére" megnevezést tágabb értelemben vesszük (unokatestvér, rokon), akkor a "Simon Péter testvérét" is értelmezhetjük így. Ezt erősítheti meg János evangéliumának elbeszélése arról, hogy "néhány görög" látni akarta Jézust. Kérésükkel nem Péterhez fordulnak, aki első volt az apostolok között, hanem a betszaidai, görög nevű apostolhoz, Fülöphöz és Andráshoz (Jn 12,29). A fejlődő Betszaidában nyíltabbak lehettek az emberek a hellenizmussal szemben. S Jézus ilyen modern gondolkodású zsidókat is választott apostolainak.
Az et-Tell-ben végzett ásatásokat nemzeti parkként 1998. március 25-én adták át a látogatóknak. A bibliai földrajzban újra eltűnt egy fehér folt: egy apja ellen lázadó királyfi anyjának és három apostolnak a szülővárosa került napvilágra. Világosabb képünk van egy evangéliumi helyről, ahol Jézus élete és tevékenysége játszódott le. Az et-Tell bazalt útjain Jézus és apostolai nyomába léphetünk.
Gyürki László nyomán http://www.katolikus.hu/ujember/Archivum/regiek/Archivum/20000319/09/01.html

3 megjegyzés:

  1. "Simon Péter és András talán nem is voltak testvérek a szó szoros értelmében." Érdekes a biblikum, a történetiség, az archeológia. Az első "sokk" akkor ért, amikor a tanárunk elmagyarázta: Izsák nem volt Ábrahám fia:)

    VálaszTörlés
  2. Igen, gondolkodtam is, hogy bele kerüljön-e a bejegyzésbe, amit Péterről és Andrásról állít Gyűrki László, mert én magam is felkaptam a fejem ezt olvasva. Azonban mivel az idő rövidsége miatt nem juthattunk el Betszaidába, tőle vettem át a leírást. Gyürki László pedig elismert magyar biblikus szaktekintély és egy úti könyvet is adott ki a szentföldi helyekről.
    Az tetszik, hogy Péter és András testvérsége kapcsán nagyon óvatosan fogalmaz, és nagyjából a nevekre alapozza az állítását, meg a testvér megnevezés tágabb jelentésére, amit Jézus és testvérei megnevezésnél is alkalmazunk (Jézus unoka testvérei) Ettől még Pétert és Andrást jó nyugodtan tarthatjuk vér szerinti testvéreknek, mint annyi évszázada, és a történetiségüket sem befolyásolja ez a dolog. Hát ilyen a Biblikum, a Szentírás magyarázat....

    VálaszTörlés
  3. Van egy könyvem Gyürki Lászlótól, és most szépen előkerestem:) A "Megőrzött hangok" sorozatban jelent meg 2007-ben a "Szent Pál útjain" c. könyve. Nagyon olvasmányosan ír, tele szentpáli idézetekkel, magyarázatokkal, és tetszik, hogy hátizsákkal vágott neki a hosszú útnak, pedig nem volt fiatal. Bizonyára a szentföldi útleírásai is ilyenek.

    Azt mondja a fáma, hogy aki egyszer elment Szentföldre, az visszavágyik. Majd a következő szenföldi zarándoklaton hátha eljut Mihály atya Betszaidába is.

    VálaszTörlés

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz