2011. február 24., csütörtök

Kána

Két Kána, Názáret közelében
János 2,1-11 számol be Jézus csodájáról a galileai Kánában, ahol a vizet (kb.570 liter) borrá változtatta.
Azért pontosítja, hogy a galileai, mert van egy Északra, Szidon mellett fekvő Kána, tehát nem erről van szó.
Két helyiség is igényt tart arra, hogy ott történt az evangéliumi esemény Kafr-Kenna és Hirbet-Kána.
Az evangéliumok alapján annyi derül ki, hogy Kána Názáret és a Galileai tó között lehetett. János 4,46-54 szerint a Kánában tartózkodó Jézus azt mondja a királyi tisztviselőnek, hogy a fia, aki Kafarneumban lázas betegen fekszik, nem halt meg, hanem él. A tisztviselő elindult haza. Útközben otthonról jövő hírvivőkkel találkozott, aki elmondják, hogy fia az előtt való nap meggyógyult (a Jézussal való beszélgetés órájában) A távolság tehát akkora lehetett,
hogy maximum egy nap alatt meg lehet tenni.
Kafr-Kenna
Hirbet-Kána ma romhalmaz, a neve alapján is Kána-romjai.
Kafr-Kenna lakott helyiség (6-7 ezer muszlim, a keresztények
kisebbségben vannak). A ferencesek látják el a latin plébániát, és ők gondozzák a kánai menyegző emlékére épült szentélyt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz