2010. november 25., csütörtök

Kafarnaum

A Hét Forrás templomától vissza kanyarodtunk a Primátus temploma felé vezető fő útra, és 5-10 perces buszozás után Kafarnaumban találtuk magunkat. Nagyon zsúfolt volt a parkoló. Szerencsénk volt, hogy mi kis busszal utaztunk, mert így közelebb jutottunk a bejárathoz. Egy kicsit néztek is az emberek, hogy a gyalogosok között manőverezik a sofőrünk, de tapasztalt és gyakorlatias vezetőnek bizonyult (nem csak most) A bejáratnál angol felirat fogad: Kafarnaum, Jézus városa. Mt. 9,1-ben olvashatjuk: "bárkába szállt, átkelt a tavon és városába ment." Márk külön is hangsúlyozza, hogy Jézus itt volt „otthon” (Mk 2,1) – minden bizonnyal Péter állandó vendégeként. Rögtön a bejárattól jobbra van a ferences kolostor. Találkoztunk is egy testvérrel, akivel néhány szót váltottunk, majd elindultunk megnézni a nevezetességeket: Péter és András házát és a zsinagóga romjait. Sokan jöttek-mentek. A templom előtt hosszú sor kígyózott, aztán kiderült, hogy nem mehetünk be mert szentmise van. Később se jutottunk be.
A látogatók között volt, aki bámészkodott, más üldögélve elmélkedett, vagy épp Szentírást olvasott.
Kafarnaum neve annyit jelent mint „Náchum faluja” (Kefar Nachum). A zsidók ugyanis itt látogatták Náhum próféta sírját. Jézus korában Kafarnaum közelében húzódott Fülöp negyedes fejedelem országának határa. Az evangélium minden olyan különleges adatot elmond Kafarnaumról, ami a határvárosok jellemzője volt: beszél a vámhivatalról és állomásozó katonákról a vezetőjükkel együtt. Az Újszövetség sok vámost nevez meg, akik mind kafarnaumiak voltak. Valószínűleg a sok vámos a tóból kifogott halakra vetett vámot vette bérbe, s ehhez járult még a görög Dekapoliszból Galilea felé menő áruk vámja. Zsidó forrásokból értesülünk arról, hogy Kafarnaumot Kr.u. a második században zsidók lakják, és zsinagógájuk is volt.
A keresztes háborúk idején ritkán esik róla említés, de a 12. században egy térkép még helyesen mutatja a helyét. Suriano, ferences gvárdián azt írja a Genezáreti-tónál (1485-ben) tett látogatásáról: „Kafarnaum a tó északi partján fekszik, de lakatlan és teljesen romokban hever”. Az angol Wilson volt az első, aki 1866-ban átvizsgálta a rommezőt. A romok rendszeres számbavétele 1905-ben történt meg, Kohl és Watzinger munkálatai során. Munkájukat a ferencesek folytatták, akik 1894 óta a terület tulajdonosai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz