2016. március 17., csütörtök

Szentföldi jelentés

Szentföldi Kusztódia
Kivonatos jelentés
2015

A Szentföldi Kusztódia évszázadok óta odaadással végzi a Jézus szülőföldjén és a Közel-Kelet más országaiban található keresztény szent helyek megőrzését és felélesztését. A ferences misszió egyéb megvalósítási tervei közt gondunk van az itt élő keresztény közösség támogatására és fejlődésére, a szentélyek és ásatási területek megőrzésére és fenntartására, beavatkozásra vészhelyzet esetén, az istentiszteleti helyek liturgiájára, az oktatási és képzési tevékenységre az elemi és középiskolák, valamint a zarándokok segítésének hálózatán keresztül. A 2015-ös évben is a ferences jelenlét megmutatkozik a Szentföldön a tervezés, a programozás és a következő tervezetek valamint munkák kivitelezésén keresztül.
I. A zarándokokat érintő munkálatok
1. JERUZSÁLEM
- Getsemani,
Olajfák kertje.
Az Apostolok Barlangja (Elárulás Barlangja) vízhatlanításának rekonstrukciója.
A templom világítási és hangosítási berendezéseinek kivitelezése.
Régészeti ásatások folytatása az Izraeli Régészeti Hatóság segítségével.
A Bazilika és a Kedron patak területén átvezető összekötő csatorna kivitelezésének folyamata.
- Megostorozás Temploma
A Via Dolorosa II. állomása.
Modern polcrendszer beállítása és belső bútorzat elkészítése szövegek tanulmányozásához a Ferences Biblikus Intézetben.
- Szentsír:
Új védőburkolat felszerelése a Szent Kereszt megtalálásának kápolnájában található freskókhoz.
- VII. keresztúti állomás
Jézus másodszor esik el
Egy látogató központ kivitelezésének fázisa a kápolna melletti helyiségekben. Egy ilyen beavatkozás megkívánja a meglévő helyiségek teljes átalakítását és átminősítését, valamint az épület megszilárdítását.
- VIII. keresztúti állomás
Jézus Jeruzsálem asszonyaival találkozik
A kivitelezés fázisában a kápolna belső átalakítása.
- Keresztelő Szent János születésének helye - Ein Karem
Folyamatban a templom tetőzetének felújítása.
Folyamatban a régi kis Kolostor átalakítása és megszilárdítása a nővérek számára új kolostor kialakítása céljából.
- Vizitáció (Mária látogatásának) kolostora - Ein Karem
A szentély alsó kápolnájának helyreállítási munkálatai
- Betfagé kolostora
A szent hely apszisának helyreállítása.
A szent hely és a kolostor belső helyiségeinek átalakítása.
- Betánia
A szent hely belső festésének munkálatai.
2. NÁZÁRET
- Angyali Üdvözlet Bazilika:
Gábriel arkangyal hívül vitte Máriának Jézus születését.
Új világosítás üzembe helyezése körmenetekhez a kolostor melletti fal mentén.
A sérült barlang szigetelésének kivitelezése a nedvesség beszivárgásának elkerülése érdekében.
Elkészült a lift, ami lehetővé teszi a Bazilika első szintjének megközelítését mozgáskorlátozottak számára.
3. KAFARNAUM
- Ásatási terület
Folyamatban a Szent Péter háza fölé épült bizánci templom mozaikjainak restaurálása.
Befejeződtek az ásatási terület ellenőrzését alkalmassá tevő videokamera rendszer elkészítésének munkálatai.
A sekrestyéhez jutás más útja kerül kialakításra, és a lenti helyiség ismét üzletként kerül hasznosításra.
A Bazilika klímaberendezése új rendszerének tervezési folyamata, valamint a külső üvegablak méretének az energiatakarékosság szempontjai szerinti kiigazítása.
5. TÁBOR HEGYE
- A Szineváltozás hegyének szentélye
Befejeződött új parkolóhely kialakítása a főkapu közelében (1250 m2)
6. NÉBO HEGY (JORDÁNIA)
- Mózes emlékművének szentélye.
"Mózes emlékműve új borítása" projektjének befejezése. Az projekt érintette a teljes bazilika lefedésének kivitelezését, valamint a felfedezett mozaikok kiállítási útvonalát az ásatás fázisában. Ezen felül kialakításra került egy új sekrestye, valamint új elektronikus és mechanikus berendezések.
II. A helyi közösséget érintő tevékenységek.
1. Szociális tevékenység
- Tanulmányi ösztöndíj
390 egyetemi hallgató ösztöndíjának finanszírozása történt négy éven keresztül, elosztva különböző egyetemeken: Betlehem, Héber Egyetem Jeruzsálemben, Haifa, Bir Zeit, Amman, és mások.
BETLEHEM
- Plébániai tanácsadás családok számára:
Folytatjuk a plébániai tanácsadás projektjét, amely támogatást nyújt a családsegítés szintjén a családok főbb szükségleteihez.
- A gyámoltalanok ferences háza:
Folytatódik a több mint húsz hat és tizenkét éves korú fiút érintő projekt, akik szegény és nehéz körülmények közt élő családból érkeznek.
- Egészségügyi és szociális segítség:
Attól a pillanattól kezdve, amikor nincs nemzeti egészségbiztosítás, gondoskodunk orvosi segítségnyújtásról a nehéz anyagi helyzetben lévő családok számára.
- A lakások átalakításában történő foglalkoztatás:
A nagyobb szükséget szenvedő családokhoz tartozó lakások felújításának projektje.
Felújítás és kivitelezés helyi munkanélküliek által.
- Kézműves vállalkozások támogatása:
Tíz kézműves vállalkozás projektjének támogatása alkatrészek valamint szerszámok beszerzésével, segítség nyújtás a tevékenység biztonságossá tételében.
- Kerámia műhelyek
(Betlehem) A St. Francis Millennium Center közelében lévő kézműves műhelyek a kivitelezés fázisában. A mellette lévő famegmunkáló és kerámia műhelyek már elkészültek, és üzemelnek.
- Actio Catholica Központ:
A betlehemi Actio Catholica Központ számos sport és rekreációs tevékenységet kínál fiataloknak, családoknak és időseknek. Felújítások egy része megvalósult.
A galileai KÁNA
- A galileai Kánában kivitelezés alatt áll egy új kisebb iskola felépítése, amely lehetővé teszi a helyi keresztény tanulóknak a teljes tanulmányi ciklus (Bagrut) lezárását úgy, hogy helyben maradnak. Jelenleg a felső tagozat utolsó éveit a szomszédos városban kényszerülnek elvégezni. Az épületegyüttes egyúttal plébániai központként is szolgál majd.
JERUZSÁLEM
- Youth Developement Center
Jeruzsálemben kivitelezés alatt áll az ifjúság tevékenysége és képzése céljára létrehozandó központ kb. 250 m2 alapterülettel az Óvároson belül (Moussa Afandi Building).
2. Iskolák
- Terra Sancta School for Girls (Jeruzsálem)
Eddig használaton kívüli tágas helyiségek átalakítása fejeződött be, és került újrahasznosításra.
- Terra Sancta School (Jeruzsálem)
Kivitelezés alatt áll az iskola beltéri átalakítása.
3. Lakások rászorulóknak és ifjú házasoknak
JERUZSÁLEM
- Óváros: Folytatódnak az Óváros házainak átalakítási munkálatai az itt lakók életkörülményeinek javítása érdekében. 2014-ben 24 lakóegység került átalakításra.
- Szent Jakab házépítési projekt Beit Haninában. Hat épületkomplexusról van szó, három szinten összesen 42 lakással.
Épületenként még két szint, összesen 24 új lakás építésére kaptunk engedélyt.
JAFFA
- Ferences szomszédság: Megkaptuk az engedélyt 124, a plébánia keresztény családjainak szánt, lakás építéséhez.
NÁZÁRET
- Lakásteremtés Názáretben: Rezidencia épületegyüttes kivitelezésének terve, ahol a kápolnán és egyéb szociális helyiségeken túl 80, fiatal családoknak szánt, lakás kerül felépítésre.
4. Más kulturális munkák.
- A Szentföldi Kusztódia minden évben gazdaságilag fenntartja a jeruzsálemi Studium Biblicum Franciscanum Szentírástudományi és Régészeti Fakultását. 30 ösztöndíjas helyet ajánl fel a különböző egyházmegyéből érkező hallgatóknak tanulmányaik egész ideje alatt.
- Ferences Média Központ. A Kusztódia a 2008-ban alapított Ferences Média Központ új elnevezését kezdeményezte, amit 2014-től Keresztény Média Központnak hívnak. Ez különféle szolgáltatást kínál a szentföldi keresztény jelenlétet illetően, a legfőbb nyelveken.
- Magnificat Intézet. Néhány év alatt a Magnificat Intézet tevékenysége zeneiskolává nőtte ki magát. Így alkalmas arra, hogy eltérő kultúrkörből érkező tanulókat képezzen. A Magnificat Intézet előmozdítja a kutatást és kulturális rendezvényeket szervez helyi és nemzetközi szinten.
III. Egyéb tevékenységek
Az Izraelben és a Palesztin Területeken megvalósított és tervezett munkákon túl különleges figyelmet szentelünk a libanoni és szíriai keresztényeknek, akik nagyon nagy szükséget szenvednek, túl a helyi közösségeknek juttatott pénzbeli támogatáson.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz