2013. december 5., csütörtök

Betlehem Karácsonyi fények



A Karácsonyfa és zarándokok várakozása Betlehemben

 A karácsonyfa fényeinek a meggyújtására való várakozás Betlehemben, olyan mint egy szilveszter. Mindenki számára ünnep Advent kezdete, az idén december 1-én. A helyi keresztények, muzulmánok, turisták és zarándokok szó szerint lerohanták a Születés templomának terét, a karácsonyi időszak ünnepélyes megnyitóján. Az eseményre Betlehembe érkezett Rami Hamdallah a palesztin nemzeti hatóság miniszter elnöke. Tizenkétezer kis égő borit be egy 15 méteres mű fenyőt, amely egy betlehemi család adománya. Ebben az évben ausztráliai, angol és kínai önkéntesek díszítették fel, mintegy 4 000 karácsonyi gömbbel. Gyere haza karácsonyra. Ez a szlogen Betlehemben a 2013-as évre. Egy „gyere haza”, amely nem kizárólag a helyi lakóságra vonatkozik.
VERA BABOUN: Betlehem polgármestere
„Betlehem otthona mindazoknak, akik hisznek a békében. Amikor azt mondjuk, hogy Betlehem és otthon az itt lakók miatt mondjuk, a biztonság miatt, a közösségei miatt és a szívélyesség miatt. Ebből kifolyólag várja Betlehem azokat akik ide érkeznek, zarándokok, hívek, családok. Ezért szeretnénk végre, hogy megmozduljon a gazdaság, amelyet Betlehem megérdemel. A tavaly, a gázai krízis miatt nehéz volt a turizmus Betlehemben. Ebben az évben jobbak a kilátások.
 Rula MA'AY'AHAS: Palesztin hatóság Idegenforgalmi minisztere
 „ A betlehemi hotelekben majdnem telt ház van az ünnepekre a hónap kezdetétől, egész az új évig. Így azt reméljük, hogy a turisták itt maradnak Palesztinában. Ez minden bizonnyal segíteni fog nekünk " , támogatni fogja a palesztin gazdaságot , mert a turizmus teszi ki a Palesztin GDP nagy részét . "
P. PIERBATTISTA PIZZABALLA, OFM, szentföldi kusztos „Ebben az évben bizakodóbban vagyunk. Több zarándokkal számolunk, több emberrel, több mozgással, több zavarral, ahogyan karácsonykor Betlehemben lennie kell. Ezért nagyon elégedettek vagyunk, a betlehemi nép között is egy pozitívabb hozzáállást tapasztalok.
“Sophie…vagyok és Svédországból jövök, Göteborg mellől. Mi tíz napos utazáson vagyunk. Egyesítettük a turizmust a zarándoklattal. Már voltam itt és beleszerettem Betlehembe, ezért már többször is visszatértem.” “Én Németországból jöttem. Szeretem a karácsony hangulatát. Ezért vagyok itt.”
Itt nagy ünnep van. Sok ember, nagyon szórakoztató!” „ Másnak is ajánlják, hogy ide jöjjenek vakációzni?” „Határozottan” Betlehem egy csodálatos hely, nagyon befogadó.” A programok és események által jutunk el Betlehemben a vallásos ünneplésig, ezért van Karácsony. Vízkeresztig vannak események és azon túl is, beleértve a piacokat, a színházi előadásokat, koncerteket, a gyermekek szórakoztatására és képzőművészeti kiállítások.
VERA BABOUN: Betlehem polgármestere Minden napra van ünneplés. Részt vesznek Olasz országból, Franciaországból, a világ különféle országaiból. Helyi személyek is bekacsolódnak. Egy csokor kulturális tevékenység. Ennyi emberség, egy helyen.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz