2011. április 30., szombat

A keresztút

A keresztút mai alaprajza

A jeruzsálemi zarándoklat fontos tartozéka a keresztút elvégzése. A keresztút azt a másfél kilométeres útszakaszt jelenti, amelyen Jézus a keresztet hordozta. Jelenleg ez az út a Templom jobboldalán álló Antónia-vártól haladt Jeruzsálem utcáin át fel a Golgotára. Eredete talán az a hagyomány, hogy a Boldogságos Szűz végigjárta Fia szenvedésének helyeit annak mennybemenetele után.  Krisztus passiójának tisztelete a 12-13. században széles körben elterjedt, miután a szentföldi keresztes lovagok haza tértük után emléktáblákat állítottak azokról a helyekről, amelyeket a harcok folyamán végigjártak. Ez a fajta passió-tisztelet a kis-Jeruzsálem nevet kapta. Palesztinán kívül a mai keresztúthoz hasonló, szervesen összetartozó állomásokat először Bolognában a San Stefano templomban állították föl már az V. században. Amikor a ferencesek 1342-ben átvették a szentföldi helyek felügyeletét, egyik céljuknak azon szent helyek és Krisztus szenvedése tiszteletének elterjesztését tették. Kezdetben igen eltérő volt a keresztúti állomások száma és témája. Az 5. századi Bolognában 5, a 15. századi Antwerpenben 7 stáció volt. A keresztutak néha 20, 30 vagy még ennél is több állomásból álltak. A 14-es számot először a XVI. században említik a Benelux államok területén kiadott ájtatos könyvekben.
A stációk témája, hasonlóan számukhoz, nagy változatosságot mutatott. A korai sokstációs keresztutaknak olyan helyek és események is részei voltak, amelyek csak nagyon lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódtak a passióhoz. Ilyen volt például a gyógyító víz medencéje, a Heródes háza, a Simon farizeus stációja. Krisztus eséseinek száma is váltakozott egy és hét között. Voltak olyan állomások, amelyek eleinte szerepeltek a keresztutakban, például az Ecce Homo jelenet, később azonban már nem. A Veronika stáció azonban eleinte nem, hanem csak később lett a keresztút része.
A Jeruzsálemben tevékenykedő ferencesek minden péntek délután elvégzik a keresztutat. A XIV századtól használják azt az útvonalat, amelyet ma is végig járnak. Kilenc állomás a Via Dolorosán található, a többi a Szent Sir bazilikában. A ferencesekhez a következő állomások tartoznak: a Megostorozás, az Elítélés, Második elesés és Cirenei Simon segíti Jézust. A 3. és a 4.-ik az örmény katolikusoké, a 6.-ik a görög katolikusoké.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz