2016. február 5., péntek

Jézus megkeresztelkedésének színhelye

Az UNESCO február 2-án ünnepélyes körülmények között hivatalosan is a világörökség részévé nyilvánította Jézus megkeresztelkedésének helyszínét a Jordán folyó partján.


Az ünnepélyes ceremónián részt vett a jordán delegáció, valamint a jeruzsálemi latin patriarkátus vikáriusa, Maroun Lahham érsek.

Lahham érsek beszédében úgy fogalmazott: a keresztség helyszíne „olyan hely, ahol Krisztus hangja még mindig visszhangzik”, ezen a „csendes és biztonságos pontján a lángokban álló Közel-Keletnek”.

„Az evangélium – folytatta Maruon Lahham érsek – erről a helyről beszélt kétezer évvel ezelőtt, a népi vallásosság ezt megerősítette, régészeti feltárások bizonyították, négy pápa ellátogatott ide, és ma a nemzetközi közösség hivatalosan is elismeri.”

Jeruzsálem óvárosát és falát Jordánia javaslatára nyilvánították világörökséggé  1981-ben. Jeruzsálem városa már akkor sem állt Jordánia tényleges igazgatása alatt, azóta pedig hivatalosan is lemondott róla.
Forrás: News.va; Aleteia.org
Fotó: Greg Kandra
Magyar Kurír
(vn)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz