2015. március 20., péntek

Machareus

Kövér László, az Országgyűlés elnöke jordániai látogatása során, március 19-én felkereste a Mahérusz (Machareus) erődítményt, Heródes király palotáját, Keresztelő Szent János mártíromságának helyszínét, amelyet magyar régészek vezetésével tárnak fel – tájékoztat az MTI.

A Holt-tenger keleti partján magasodó erődítmény romjainak feltárását a jordániai királyi műemléki régészeti hivatal megbízásából, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Vörös Győző ókorkutató és három magyar munkatársa vezetésével végzik. Ez jelenleg a Szentföldön folyó egyik legfontosabb régészeti munka, amely a zarándokok és turisták részére kívánja láthatóvá tenni Heródes egykori várát.
A Biblia szerint itt, Nagy Heródes egykori várában, az apjától megörökölt palotájában fejeztette le Heródes Antipasz Keresztelő Szent Jánost, nevelt lánya, Salome kívánságára, aki azt kérte, hogy tálcán hozzák elé János fejét.
Az evangéliumi helyszínen 2009 óta tartó egyetlen magyar feltárás eredményeit Vörös Győző mutatta be a házelnöknek. A magyar delegációt elkísérte a helyszínre Czibere Csaba jordániai magyar nagykövet is.
Vörös Győző tájékoztatása szerint a Szentföldön korábban nem folyt magyar terepmunka, s jelenleg is ez az ásatás az egyetlen élő kulturális kapcsolat Magyarország és a Jordán Királyság között.
Kövér Lászlót jordániai látogatása során fogadta II. Abdalláh jordániai uralkodó. Az Országgyűlés elnöke tárgyalt Abdalláh Enszúr miniszterelnökkel, s találkozott Atef Taravnehhel, a jordániai képviselőház elnökével is.
Fotó: Sajtóiroda, Országgyűlés
Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Egy kis türelem. Minden megjegyzést elolvasok. Kösz