2013. január 31., csütörtök

Urunk bemutatása a templomban

Jeruzsálemben ma is láthatók azok a lépcsők amelyen Mária és József felment a templomban, hogy a törvény előírása szerint elsőszülött gyermeküket bemutassák a templomba. Egy rekonstrukciós makett segítségével megnézhetjük, hogyan is nézett ki a jeruzsálemi templom, és beazonosítható az a megmaradt lépcső rész, ami ma is látható.

2013. január 18., péntek

Jordán

 
Szentmise, keresztelő, megemlékezés Jézus megkeresztelkedésének helyén, a Jordán folyónál.

2013. január 12., szombat

2012. december 26., szerda

Karácsony Betlehemben

Idén Karácsonykor is zarándokok sokasága töltötte Urunk születésének ünnepét Betlehemben. Az éjféli szentmisét a szent Katalin templomban mutatta be a jeruzsálemi pátriárka. Szokásosan körmenetben vitték le a Születés Barlangjába a kis Jézus szobrát, amelyet a jászol barlangban felállított oltár alá helyzetek el.

2012. december 17., hétfő

Betlehem a Ferenceseknél

Hála Istennek másodszor is visszatérhettünk a Születés Barlangjába. Ugyanis évszázadok óta szokásban van, hogy délután három órakor éneklős körmenetben, ünnepélyesen körül járják a ferencesek vezetésével ezeket a szent helyeket. Így mi is bekapcsolódtunk ebbe a körmenetbe. Mondanom sem kell, hogy karácsonyi énekeket énekeltünk pl. az Adeste fidelest. A körmenet a szent Katalin templomból indult, ahol gyertyákat osztogattak, majd méltóságteljesen kanyargózni kezdett a sor. A születés helyén felolvasták a karácsonyi evangéliumot, majd a következő állomás a jászol helye volt, és így jutottunk vissza a szent Katalin templomban.
Örvendtünk, hogy a ferences testvérek meghívtak, hogy látogassuk meg a kolostort és ebéd közben sok szép megható történetet meséltek, pl. arról, hogy hogyan élték át az utolsó ostrom idejét, amikor néhány arab a templomban keresett menedéket és emiatt hatalmas veszélynek tették ki az egész létesítményt, az ott dolgozó szerzetesekkel. Csak a pápa közbenjárására és nemzetközi nyomására oldódott meg a konfliktus.
A látogatást követően még egy keveset sétálgattunk Betlehem utcáin, hogy bele kóstoljunk a szent város hétköznapjába is. Lépten-nyomon kegytárgyat akartak vásároltatni velünk. Ami részbe nem is csoda, mert nagyrészt ez a legfontosabb megélhetési forrása az itt élőknek. 
Miután egy kissé nehezen tájékozódtunk a város utcáin hosszabb lett a látogatás tervezettnél. Eléggé feltűnők lehettünk, mert helyenként már gyanúsan néztek., Biztosan itt már nem igazán szokat zarándokok járni.
Kitartó érdeklődés után mégis megkaptuk a parkoló házat, és így indulhattunk vissza Jeruzsálembe, de előtte egy elég tüzetes útlevél vizsgálaton kellett átesnünk, és csak így engedtek át a hatalmas vaskapun. Élményekkel telve érkeztünk vissza a jeruzsálemi ferences kolostorba, olyan tapasztalatokkal, amelyek egész életre szolóak.

2012. december 16., vasárnap

Betlhem a Szűletés Helye

A szentmisét szent Jeromos barlangjának a szomszédságában mutattuk be. Itt fordította le szent Jeromos latinra a Szentírást egyszerű nép nyelvezetre, és ez lett az első hivatalos latin fordítás az egyházban, amely Vulgata néven terjedt el. Betlehemben mindig karácsony van, így a szentmisén is kizárólag karácsonyi éneketeket énekeltünk és a prédikáció is a születés titkáról szólt. Szentmise után átmentünk a Születés templomába, hogy bejussunk a templom alatti barlangba, ahol világra jött az Üdvözítő. Viszonylag hosszú sort kellett kiállnunk. az év minden időszakában sok zarándok keresi fel ezt a szent helyet. Ahogy kígyózott a sor, egyre nőtt az izgalom, amit néhány fotó készítésével vezettünk le. Lassan leereszkedtünk a kanyargós lépcsőkön és elénk tárult a születés barlangja, az oltárral, amely alatt a születés helyét ezüst csillaggal jelölték meg ezzel a felirattal: Hic De Virgine Maria Jesus Christus Natus Est, itt született a Világ Üdvözítője, Szűz Máriától. Minden zarándok, ezt a helyet akarja látni, érinteni és megcsókolni. Kár, hogy egy keleti szerzetes még bennünket is sürgetett, tört angolsággal ismételgetve, hogy megcsókolni és tovább állni. Nyilván azért, hogy minél gyorsabban haladjon a sor, és minél több zarándok elhaladhasson a születés helye előtt. Még jó, hogy lehetőség volt arra, hogy oldalt leüljünk és imában el lehetett időzni. Jobbra, egy másik helyen, ami a ferencesek gondozásában van, épp szentmise folyt. Itt az oltár, a jászol helyén áll, így is hívják, hogy a jászol barlang.

2012. december 15., szombat

Születés temploma

Betlehemben természetesen a látogatásunk fő célja a Születés bazilika. A templom előtti téren arab fegyveresek vigyáztak a biztonságra, ami kevésbé tűnt békés jelenetnek, de ezeken a területeken sajnos mindennapi. Végre itt álltunk Jézus születése helyén, szinte álomnak tűnt az egész. Kivülről  templom egy erődhöz hasonló. A bazilikába bevezető bejáratot nagyon leszűkítették a történelem folyamán, hogy lovas garázdálkodók ne tudjanak behatolni. Az első templomot szent Ilona császárnő, Nagy Konstantin édesanyja építette a születés barlang fölé. Miután ezt a templomot lerombolták, a régi alapokra az V-VI században építették újra. A ma látható templom alapjában véve ez az építmény. Így a világ legrégibb keresztény templomának számit. A legtöbb templomot a perzsa megszállás alatt elpusztítottak a VII században, de a Születés temploma szerencsésen megmenekült, ami a homlokzatán található mozaiknak köszönhető. A három napkeleti bölcset perzsa öltözékben ábrázolták, és a hagyomány úgy tartja, hogy e-miatt kímélték meg a perzsák a templomot. A templom belső terét újjá építették, de az eredeti alak megmaradt. A szent Ilona idejéből megmaradt mozaik díszítések üveg lap alatt ma is megtekinthetők.
Az idők folyamán a templomnak sok gazdája volt. Jelenleg katolikusok, görög ortodoxok és az örmények osztoznak a templom használatán. A római katolikus-, latin egyházat a ferencesek képviselik ezen a helyen, ahol egy szent Katalin tiszteletére épült templom és ferences kolostor áll, a születés bazilika szomszédságában. A templom 1881-ben épült fel s 12. századi keresztes templom romjaira.