2012. december 16., vasárnap

Betlhem a Szűletés Helye

A szentmisét szent Jeromos barlangjának a szomszédságában mutattuk be. Itt fordította le szent Jeromos latinra a Szentírást egyszerű nép nyelvezetre, és ez lett az első hivatalos latin fordítás az egyházban, amely Vulgata néven terjedt el. Betlehemben mindig karácsony van, így a szentmisén is kizárólag karácsonyi éneketeket énekeltünk és a prédikáció is a születés titkáról szólt. Szentmise után átmentünk a Születés templomába, hogy bejussunk a templom alatti barlangba, ahol világra jött az Üdvözítő. Viszonylag hosszú sort kellett kiállnunk. az év minden időszakában sok zarándok keresi fel ezt a szent helyet. Ahogy kígyózott a sor, egyre nőtt az izgalom, amit néhány fotó készítésével vezettünk le. Lassan leereszkedtünk a kanyargós lépcsőkön és elénk tárult a születés barlangja, az oltárral, amely alatt a születés helyét ezüst csillaggal jelölték meg ezzel a felirattal: Hic De Virgine Maria Jesus Christus Natus Est, itt született a Világ Üdvözítője, Szűz Máriától. Minden zarándok, ezt a helyet akarja látni, érinteni és megcsókolni. Kár, hogy egy keleti szerzetes még bennünket is sürgetett, tört angolsággal ismételgetve, hogy megcsókolni és tovább állni. Nyilván azért, hogy minél gyorsabban haladjon a sor, és minél több zarándok elhaladhasson a születés helye előtt. Még jó, hogy lehetőség volt arra, hogy oldalt leüljünk és imában el lehetett időzni. Jobbra, egy másik helyen, ami a ferencesek gondozásában van, épp szentmise folyt. Itt az oltár, a jászol helyén áll, így is hívják, hogy a jászol barlang.

2012. december 15., szombat

Születés temploma

Betlehemben természetesen a látogatásunk fő célja a Születés bazilika. A templom előtti téren arab fegyveresek vigyáztak a biztonságra, ami kevésbé tűnt békés jelenetnek, de ezeken a területeken sajnos mindennapi. Végre itt álltunk Jézus születése helyén, szinte álomnak tűnt az egész. Kivülről  templom egy erődhöz hasonló. A bazilikába bevezető bejáratot nagyon leszűkítették a történelem folyamán, hogy lovas garázdálkodók ne tudjanak behatolni. Az első templomot szent Ilona császárnő, Nagy Konstantin édesanyja építette a születés barlang fölé. Miután ezt a templomot lerombolták, a régi alapokra az V-VI században építették újra. A ma látható templom alapjában véve ez az építmény. Így a világ legrégibb keresztény templomának számit. A legtöbb templomot a perzsa megszállás alatt elpusztítottak a VII században, de a Születés temploma szerencsésen megmenekült, ami a homlokzatán található mozaiknak köszönhető. A három napkeleti bölcset perzsa öltözékben ábrázolták, és a hagyomány úgy tartja, hogy e-miatt kímélték meg a perzsák a templomot. A templom belső terét újjá építették, de az eredeti alak megmaradt. A szent Ilona idejéből megmaradt mozaik díszítések üveg lap alatt ma is megtekinthetők.
Az idők folyamán a templomnak sok gazdája volt. Jelenleg katolikusok, görög ortodoxok és az örmények osztoznak a templom használatán. A római katolikus-, latin egyházat a ferencesek képviselik ezen a helyen, ahol egy szent Katalin tiszteletére épült templom és ferences kolostor áll, a születés bazilika szomszédságában. A templom 1881-ben épült fel s 12. századi keresztes templom romjaira.

2012. december 14., péntek

Betlehem

Szentföldi zarándoklásunk alkalmával egy szombati napon látogattuk meg Betlehemet. Azért fontos a nap, mert kiderült, hogy nem is olyan egyszerű Jeruzsálemből bejutni Betlehembe, különösen a zsidók pihenő napján. Izgalommal készültünk az útra, hisz régi vágyunk látszott beteljesülni, hogy eljussunk az Úr Jézus születési helyére. Egy kisbusszal vágtunk neki az útnak. Jeruzsálemből az Új kapun léptünk ki, és onnan nem messze, egy busz állomáson gyülekeztünk rendtársaimmal, akikkel két évvel ezelőtt, együtt látogattunk meg a Szentföldet. A kisbuszt arab sofőr vezette, aki keresztény volt. Jól ismerte az utat, de ő sem számított arra, hogy amikor Betlehem közelébe érünk zárva találjuk a hatalmas vaskaput, amelyen be lehetett volna jutni a nagy betonkerítésen, amellyel körbevették Betlehemet. Szombaton mindig kiszámíthatatlan, hogy mikor van nyitva, vagy éppen zárva az átkelés, mert Betlehem és Jeruzsálem között komoly útlevél ellenőrzés van, már ha sor kerül rá. Szerencsénkre a kalauzunk ismert egy másik bejáratot is, amely örömünkre nyitva volt, csupán néhány fegyveres álldogált ott és figyelte a forgalmat. Fellélegezve haladtunk egyre beljebb a városba,ahol fel is tűnt az első útjelző tábla: Jeruzsálem 8 kilométer. Ennyi a távolság a két jelentős helyiség között, de kulturálisan, gazdasági szempontból nagy a különbség. A palesztin autonóm területen járunk, ahol nem kívánatos az izraeli jelzésű autó. Így biztonsági okokból le kellett parkolni, egy nagy parkoló házba, ahol fizetni is kellett volna. Azonban az élelmes sofőrünk elintézte, hogy egy betlehemi, arab kegytárgykereskedés kifizette a díjat, azzal a feltétellel, hogy náluk vásároljunk kegytárgyakat. (folyt. köv.)

2012. december 1., szombat

Szentföldi hirek


A szentföldi kusztos ünnepélyes bevonulása Betlehembe megnyitotta az év legtevékenyebb időszakát. A ferencesek a zarándokok visszatérését várják.

Giuseppe Lazzarotti az új szentföldi nuncius, aki azt nyilatkozta, hogy eszköz szeretne lenni Isten tervében.

Első alkalommal fordul elő, hogy Betlehem palesztin lakósága egy nőt választott polgármesterül. Vera Babounnak már vannak vezetői tapasztalatai mint tanárnő, iskolaigazgató. Fontosnak tartja az ifjúság szerepét, oktatását.

A Rózsafüzérről elnevezett nővérek, akik Gázában élnek Istenbe vetett nagy hittel, és bizalommal élik meg ezt a nehéz időszakot, amely megpróbálja ennek a területnek a lakóit.

Az adventi és karácsonyi időben December 3 és január 5 között naponta szentmisét közvetítenek Betlehemből olasz nyelven. Az interneten is követhető az egyenes adású szentmise minden délelőtt fél tíztől. A szentmisét az un. tej barlangból közvetítik, ahol a hagyomány szerint az Egyiptomba menekülő szent család megpihent.

2012. november 17., szombat

Szentföldi hirek


I Kirill, moszkvai pátriárka, történelmi látogatása a Szentföldön.
Októberben rekord számú zarándok látogatott a Szentföldre.
A Ferences Biblikus Intézet megnyitotta az új akadémiai tanévet.
Konferenciai annak érdekében, hogy a fiatal keresztények ne hagyják el a Szentföldet.

2012. november 10., szombat

Szentföldi Hirek


II Tawardos az új kopt pátriárka, a legnépesebb közel keleti keresztény felekezet feje. A katolikusok üdvözletüket küldték az új vallási vezetőnek.
Új, arab nyelvű Szentirást adtak ki Betsaurban, amely az új evangelizáció eszköze a hit évében.
Értékes gyertyatartók gazdagították a Flagelláció múzeumát. Ezek a régi liturgikus eszközök, amelyeket az első keresztények használtak a templomok megvilágítására a hit szimbolikus tárgyai.
A Getsemane kertben önkéntesek sokasága segít az olajbogyó szüretelésében.
Modern, arab művészeti kiállítás.
Félix Bernard kerekesszékben tette meg az utat Frankfurttól a Szentföldig, ahová szerencsésen megérkezett.

2012. november 3., szombat

Szentföldi Hirek


A Szentföldön arab nyelvű szentmisével nyitották meg a hit évét. Folytatódik a Getsemáne bazilika restaurálása.
Fennállásának 40. esztendejét ünnepli a Tanturi ökumenikus intézet.
Armando Pierucci ferences atya koncertezett a jeruzsálemi San Salvatore kolostor templomában.
A megostorozás templomának múzeumában új felfedezés tekinthető meg: jelentős feliratokat találtak temetkezési helyeken, amelyek a korai zsidó kereszténység nyomai.
Ferences zarándoklatok a Szentföldön.